Irodalmi Karaván az EMIL tagjaival

Irodalmi Karaván az EMIL tagjaival

Irodalmi Karaván
A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának meghívására az Erdélyi Magyar Írók Ligája tagjai látogattak el fő állomhelyként a XXIII. Fiatal Írók Táborába, ahol a bemutatkozások után felolvastak könyveikből. A vendégek  beszélgettek az Előretolt Helyőrség (Felvidék) és az Opus irodalmi folyóirat szerkesztőségének tagjaival. Borcsa Imola kézdivásárhelyi gyógyszerész, akit Magnebéhat című novelláskötetének megjelenését és annak pozitív szakmai fogadtatását követően most már „teljes értékű” íróként is számon tart a szakma. A szerző 2014 óta közöl rendszeresen novellákat. Három évvel ezelőtt megkapta az Irodalmi Jelen folyóirat Debüt-díját, 2019-ben pedig a Székelyföld kulturális folyóirat Szabó Gyula-emlékdíját. Egy novellája megjelent az Erdélyi szép szó 2018. évi antológiájában, illetve beválogatták egyik írását Az év novellái 2020 című Magyar Napló által kiadott antológiába. Jelentős elismerésben részesült idén szeptemberben is, hiszen megkapta a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díját a Magnebéhat című kötetéért. Balázs K.…
Read More
Irodalmi Karaván A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet képviselőivel

Irodalmi Karaván A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet képviselőivel

Irodalmi Karaván
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága szervezésében augusztus 16-18-a  között sorra kerülő Irodalmi Karavánon Dupka Györgyöt,  Lőrincz P. Gabriellát és Fusch Andreát látta vendégül a Társaság. A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet képviseletében érkező Dupka György kárpátaljai magyar író, költő, helytörténész, szerkesztő, kultúrpolitikus. 1979–1986 Kárpáti Igaz Szó munkatára. 1986–1992 között a Kárpáti Kiadó magyar osztályának szerkesztője. 1992-től az Intermix Kiadó vezetője, nevéhez fűződik a Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozat beindítása és gondozása. Munkásságát számos díjjal jutalmazták. A Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoport Együtt folyóiratának a felelős kiadója és lapigazgatója. Lőrincz P. Gabriella beregszászi költő, első verseit 2008-ban közölte az Együtt folyóirat. 2009-ben jelent meg az első önálló kötete, Karcok címmel, az Intermix Kiadó gondozásában. Szintén 2009 óta munkatársa a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézetnek. Írásai több anyaországi és külhoni folyóiratban is megjelennek. Tagja a Magyar Értelmiségiek Kulturális Közösségének és…
Read More
Irodalmi karaván Kárpátalján

Irodalmi karaván Kárpátalján

Irodalmi Karaván
2020. március 9-én a Határon Túli Magyar Irodalmi Napok keretén belül a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet szervezésében ismét megvalósult az Irodalmi karaván című rendezvény. A nemzeti összetartozás éve jegyében a Szlovákiai Magyar Írók Társaságát (SZMIT) képviselő Aich Péter és Hogya György írót nagy tisztelettel fogadták Ungváron a szervezők a legendás Váralja-Múzeum kávézóban, ahol találkoztak a helyi magyar alkotóértelmiség jeles képviselőivel. Csordás László irodalomtörténész, KVIT elnök, Varga Nikolett KVIT-tag Dupka György irodalmár, Horváth Sándor író, a Kárpáti Igaz Szó megbízott főszerkesztője, Meskó János történész, Rusznák György kávézó-tulajdonos közreműködésével jó hangulatú ismerkedő beszélgetésre került sor.Az Irodalmi Karaván ’2020 című rendezvénysorozat résztvevői kedden előadókörutat, rendhagyó irodalmi órát, író-olvasó találkozót tartanak Ungváron és Ung-vidéken. Tégláson, az Ungvári Járási Könyvtárellátó Központban Károly Erika megbízott igazgató nyitotta meg az író-olvasó találkozót. Aich Péter és Hogya György…
Read More
Irodalmi Karaván Kárpátalján

Irodalmi Karaván Kárpátalján

Irodalmi Karaván
2020. március 10-én, kedden, Ungváron kezdődik a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet idei első, a Nemzeti Összetartozás évében a külhoni magyar irodalmi karaván programhoz kapcsolódó rendezvénysorozata. Ezúttal a Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMIT) képviseletében AICH PÉTER és HOGYA GYÖRGY képviselik a Társaságot. Program:1. Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézet. Rendhagyó irodalomóra. Kezdés: 09.00 óra. Házigazda: dr. Zékány Krisztina nyelvész, a Magyar Filológiai Tanszék vezetője.2. Nagydobronyi Református Líceum. Rendhagyó irodalomóra. Kezdés: 13.00 óra. Házigazda: Gál Erika igazgató. A tanintézet falán elhelyezett Ady-emléktábla megkoszorúzására is sor kerül.3. Téglás, Ungvári Járási Könyvtárellátó Központ. Író-olvasó találkozó. Kezdés:16.00 óra. Házigazda: Károly Erika megbízott igazgató. 
Read More