Október 25-én, életének 86. évében elhunyt F. Kováts Piroska szerkesztő, műfordító.
F. Kováts Piroska 1938. augusztus 28-án született Budapesten. 1974-től nyugdíjazásáig, vagyis 1992-ig a Madách Könyvkiadóban dolgozott szerkesztőként, majd vezető szerkesztőként. A kiadóban kezdődött műfordítói pályája is. F. Kováts Piroska fordításában olvasható magyarul többek között Dominik Tatarka Reverendás köztársaság, című munkája,Václav Kaplický Boszorkányégetés, Dušan Šimko Esterházy lakája című regénye, Gabriel Viktor 1848–1849 legendája a szlovák történetírásban című műve, vagy a Levélbe öltözik a fa címmel megjelent, középkori cseh szerelmes verseket tartalmazó antológia.Dušan Šimko Esterházy lakája című regénye és Kassai maraton című novelláskötete.
A születésnapja alkalmából az Előretolt Helyőrség irodalmi mellékletben megjelent interjúban így nyilatkozott azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy: Egykori munkatársa, Tőzsér Árpád egy korábbi születésnapi köszöntőjében úgy emlékezett, fiatalkorában egyik megkülönböztető jegye volt félelmetes memóriája.:
“Tőzsér Árpád évfolyamtársam volt a pozsonyi Comenius Egyetemen, egy szakra jártunk. Évekkel később a Madách Könyvkiadóban is együtt dolgoztunk szerkesztőként. Igen, régen valóban jó volt a memóriám, nemrég azonban átestem egy agyvérzésen, és tudjuk, hogy ez mivel jár. De nem panaszkodom, sikerült mindent újra megtanulnom, s most viszonylag jól érzem magam.”
Hosszú évekig tanított, majd, miután Pozsonyba költöztek, a katedrát felváltotta a könyvkiadói munka, vagyis a szerkesztés, műfordítás.
“Az egyetem elvégzése után egy évig Rozsnyón tanítottam, majd Komáromban kaptam meg álmaim munkáját a mai Selye János Gimnázium elődjében. 1973-ban Pozsonyba költöztünk, és a Madách Könyvkiadóban kaptam állást. A nyelv, a könyvek szeretete végigkísérte az életemet. Nagyon korán, úgy négy- vagy ötéves koromban már önállóan olvastam. Egyre többet és többet, s ezáltal bővült a szókincsem is. A magyar nyelvért mindig is rajongtam, még akkor is, amikor szlovák tanítási nyelvű alapiskolába jártam, ugyanis a beneši dekrétumok értelmében egyetlen (cseh)szlovákiai iskolában sem kezdődhetett el a magyar tannyelvű oktatás. A középiskolát már az anyanyelvemen végeztem el, az egyetemen pedig magyar– szlovák szakos hallgató voltam. Nagyon szerettem a szerkesztés minden egyes mozzanatát, igyekeztem a legjobbat kihozni a rám bízott anyagokból. Mindig ügyeltem rá például, hogy a szövegből kiszűrjem a fölösleges idegen szavakat. Jó volt a nyelvérzékem, sokat olvastam szlovákul és csehül is. Oroszul is elég jól tudtam. Később ezekből a nyelvekből fordítottam, sőt még ukrán nyelvű novelláskötetet is. Sajnos fiatalkoromban más nyelvet nem lehetett intézményes formában tanulni, pedig szívesen tettem volna. A fordítás is a nyelv szeretetéből adódott, mert mindig foglalkoztatott a nyelvi kifejezések sokrétűsége, hogy hogyan tudunk egy másik nyelven hitelesen visszaadni egy szöveget, miben különbözik ez egy szóról szóra fordítástól.”