Elhunyt Prof. dr. Zonda Tamás neurológus, pszichiáter, költő

A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy

Prof. dr. Zonda Tamás

neurológus, pszichiáter, költő

életének 83. évében, 2023. január 22-én elhunyt.

Zonda Tamás 1940-ben született Budapesten. 1958-ban érettségizett, a következő évben felvételt nyert a Budapesti Orvostudományi (ma Semmelweis) Egyetemre, ahol 1965-ben végzett az általános orvosi karon. 1965 és 1980 között a balassagyarmati kórház ideg–elme osztályain dolgozott, itt szerezte meg neurológiai, majd pszichiátriai szakvizsgáját. 1980-tól a Jahn Ferenc Dél-pesti kórházban dolgozott, 1982-ben kinevezték főorvosnak. 1966-ban PhD tudományos fokozatot szerzett (summa cum laude). Ebben az évben indította el a sikeresen működő pánik-ambulanciát. Pályája során munkáját Jahn Ferenc-díjjal (1988, 2004), a Magyar Pszichiátriai Társaság Nyírő Gyula-díjával (1992, 1996) ismerték el, majd 2013. március 15-én a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át. 2014-ben címzetes egyetemi tanári címet kapott a Károli Gáspár Református Egyetemen.

Zonda Tamás a gimnáziumi években már írt verseket, de igazán csak az 1970-es években vált aktív költővé. Alapító tagja lett Balassagyarmaton a Komjáthy Jenő Művészeti Társaságnak, verseit először a nógrádi lapok közölték, majd számos országos lapban, irodalmi folyóiratban jelentek meg versei. 1988-ban a Szépirodalmi Kiadó adta ki első verseskötetét Nincs félelem címmel, melyet 1993-ban a Törtarany követett. Utóbbihoz az illusztrációkat Réti Zoltán festőművész barátja készítette. 1988-tól volt tagja a Magyar Írószövetségnek, 2007-től a Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaságnak.

Megjelent művei: Az öngyilkosság kultúrtörténete (1991); Öngyilkos nép-e a Magyar? (1995, 2004); Öngyilkosság, statisztika, társadalom (2006); Nincs félelem (Szépirodalmi Kiadó, 1988); Törtarany (Kráter Műhely Egyesület, 1993); Nagyok árnyékában (2006); Balassagyarmat jeles polgárai (2011); Kisvizit (2013). Elismerései: Nagy Lajos Társaság különdíja (2009); Pro Urbe (Balassagyarmat) 2011.

Végső búcsúztatása 2023. február 20-án, 17:00 órakor lesz

a Deák téri Evangélikus templomban.

Hamvai elhelyezése később, szűk családi körben történik.

Értesítési cím: zonda.gabriella@gmail.com

1121 Budapest, Mártonhegyi út 22/d. Emlékét kegyelettel megőrizzük.