Június 6-án tartotta Pódiumbeszélgetés a szlovákiai magyar prózáról című szimpóziumát a Szlovákiai Magyar Írók Társasága a Szepsi Városi Könyvtárban. A beszélgetés témája a szlovákiai magyar irodalom, azon belül is a próza volt többek között. Csáky Pál író közíró házigazdaként faggatta az írótársakat, Hodossy Gyula József Attila-díjas költőt, a SZMÍT elnökét és Tóth László akadémikust, József Attila-díjas költőt, írót. Csáky Pál többek között arra is választ várt, hogy a 21. században van-e esélye a könyvnek, a Gutenberg galaxisnak, majd a megváltozott olvasási szokásokról is szó esett. Személyes véleménye, hogy napjainkban sem olvasnak kevesebbet az emberek, mint azelőtt, csak éppen mást olvasnak és másként. Hogy egy szöveg mitől szlovákiai magyar irodalom ? Erre a kérdésre Tóth László azzal a kérdéssel válaszolt, hogy van-e egyáltalán még szlovákiai magyar irodalom? Abban az értelemben, ahogy 2015-ig, vagy 2018-ig majd száz éven keresztül volt. Amikor is a különböző ideológiák meg érdekcsoportok mentén szerveződő szlovákiai magyar irodalom ketté, vagy háromfelé szakadt jó magyar példára.
Tóth László elmondta többek között azt is, hogy visszatért az 1918 előtti állapot, amikor tulajdonképpen nem volt kapcsolat Pozsony és Kassa között. Helyi közösségek, érdekszövetségek, különböző értékalapon létrejött társaságok irodalma, kultúrája vette át a szerepet, vagyis nincs, vagy csak nagyon kevés információnk van arról, hogy milyen értékek születnek, legyen az könyv, vagy rendezvény. A könyvek nem jutnak el az egyes régiókba, ahogy nem jutnak el a könyvtárakba sem. A szlovákiai magyar írók műveinek egyre jelentékenyebb része Magyarországon jelenik meg, kérdés, hogy visszakerül-e a szlovákiai magyar olvasóhoz, bír azzal az identitásképző erővel, amelyre hivatott lenne. Ha nem kerül vissza, akkor gondolt-e valaki arra, hogy ezt a problémát oldani kell? Ezek nem csak logisztikai problémák, hanem nemzetpolitikai, nemzetiségi politikai kérdések.
Csáky Pál is arról beszélt, tény, hogy nem csak a magyarországi magyar írótársadalom megosztott, hanem a szlovákiai magyar írótársadalom is. Tapasztalja, hogy az emberek kevesebbet érdeklődnek a klasszikus könyvek iránt. Az első republikában ha megjelent egy könyv, annak visszhangja volt, esemény volt. Ma már ez nem jellemző.
Hodossy Gyula tapasztalatairól beszélt. Arról, hogy a kommunizmusban a hatalom komoly tevékenységet folytatott azon szerzők népszerűsítéséért, akiket a rendszer támogatott. Sok ezer példányban jelentek meg a szlovákiai magyar szerzők könyvei, és ezeket a könyveket gyakorlatilag az összes könyvtárba eljuttatták, beleértve a községi és az iskolai könyvtárakat is. Arra is volt pénz, hogy ezeknek a szerzőknek országos körutakat szervezzenek.
Egy ideológiai megfontolás alapján terjesztett könyves világ volt akkoriban, és egyetlen olyan szerző sem tudott megjelenni, akik bár jó könyvet írtak, de a rendszer ellenségének tartották őket. Arról is beszélt, hogy az értéket hordozó könyvek hátrányban vannak a ponyvaregényekkel szemben. Addig, amíg egy kisebb réteget érintő minőségi irodalom pár száz példányban fogy el, addig egy bestseller több ezer, vagy tízezer példányban. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága szívén viseli az irodalomnépszerűsítő tevékenységet, író-olvasó találkozókat szervez a magyarlakta településeken, rendhagyó irodalomórákat az iskolákban. Az irodalomnépszerűsítés csak akkor lesz sikeresebb, ha pedagógusokkal, könyvtárosokkal közös tevékenységként kezelik.
