Balatonfüred Város Önkormányzata ismét meghirdeti verspályázatát a
Salvatore Quasimodo Emlékdíj elnyerésére
Valamennyi pályázó két magyar nyelvű, kiadatlan, más pályázatokon nem díjazott és nem említett művel vehet részt.
A pályamunkákat elsősorban elektronikus úton kérjük beküldeni a következő e-mail címre:
quasimodokoltoverseny@gmail.com
Kérjük, hogy azok a pályázók, akik nem tudják pályázatukat a fenti e-mail címre elküldeni, gépírással 6 példányban juttassák el műveiket a következő névre és címre:
Balatonfüred Város Önkormányzata
Quasimodo Költőverseny
8230 Balatonfüred, Szent István tér 1.
Pályázatok beküldési határideje:
2020. június 12-ig
Valamennyi beküldött példányon – beleértve az elektronikusan elküldött műveket is – kérjük feltüntetni a pályázó teljes nevét, postai címét, e-mail címét és telefonos elérhetőségét.
A beküldött műveket nem áll módunkban visszaküldeni.
A pályázaton első díjas költemény szerzője elnyeri az Emlékdíjat, valamint szakmai díjban részesül.
A zsűri a fődíjon kívül más díjakat is kiadhat.
A díjkiosztót a 2020. szeptember 18–án rendezendő nemzetközi költőtalálkozó keretében, a 18 órakor kezdődő gálaesten – a zsűri jelenlétében – tartjuk meg.
Balatonfüredi Költőverseny Quasimodo Közalapítvány