XXV. Fiatal Írók Tábora – Kreatív megoldások, új alkotások

Sikeresen lezajlott a XXV. Fiatal Írók Tábora, amelynek ezúttal Izsán az Iparművészeti Műhely adott otthont augusztus 20-tól 24-ig. Az írótábor Hodossy Gyula, a SZMÍT elnöke megnyitójával kezdődött, az eseményen részt vett Petőcz András József Attila-díjas író-költő, aki egyben a fiatal írókat támogató Grendel Lajos Mentorprogram gesztora is.

Z. Németh István, Petőcz András, Hodossy Gyula és Póda Erzsébet a fiatal írók között


A táborban, a feladatok mellett előadásokra, beszélgetésekre is sor került. A második napon Gažík Viktória a Kortárs Hangon elnevezésű irodalmi pályázatról (melynek egyik idei díjazottja volt) beszélt, és felolvasott a pályázat 2023-as résztvevőinek írásaiból készült antológiából. Z. Németh István bemutatta a Szélvész antológiát, és felvázolta a kötet kiadásának körülményeit, menetét, és értékelte a kötet fiatal szerzőinek alkotásait.

Gažík Viktória

A harmadik napon délelőtt Petőcz András „Az írás, mint szerep, vagy a lírai én színészi képessége” című előadásával indult a nap. A tábor negyedik napjának délutánján rendhagyó író-olvasó találkozóra is sor került. A SZMÍT írótáborainak egyik állandó résztvevője, Mlčúch Brenda Nicole rendhagyó író-olvasó találkozóján mutatta be a Krokodilkönny című könyvét Csillag Balázzsal együtt, aki a könyvet illusztrálta.

Mlčúch Brenda Nicole és Csillag Balázs

Este pedig Tóth László költő-író tartott egy nagyon érdekes előadást a fiataloknak Izsa történetéről, a történelem, az irodalom és az idő kapcsolatáról, valamint Grendel Lajos munkásságáról.

Tóth László


Az érdekes előadások közötti időben kemény munka zajlott. A tehetséges fiatal írókat a program gesztora, valamint a két mentor, Póda Erzsébet és Z. Németh István látta el kreatív feladatokkal, amelyeket a résztvevők – a szinte elviselhetetlen hőség ellenére – nagy elánnal, sziporkázó humorral, érdekes és újszerű fordulatokat alkalmazva oldottak meg. A fiatal írók táborában sok-sok új alkotás született, amely reményt ad arra, hogy erős utánpótlási bázissal rendelkezünk.