Póda Erzsébet

író, újságíró

születés dátuma: 1965. május 22.
lakhely: Balázsfa

Póda Erzsébet a pozsonyi Comenius Egyetem újságírói szakán végezte tanulmányait, majd újságíró-szerkesztőként kezdett dolgozni a Szabad Földműves szerkesztőségében. Ezután az Új Szó, majd az Új Nő, később a Katedra pedagógiai folyóirat szerkesztőjeként, ezenkívül Vasárnap című hetilap valamint a Pátria rádió külsős munkatársaként tevékenykedett, illetve a saját maga által 2005-ben létrehozott netBarátnő webmagazint igazgatja a mai napig. Szerkesztett könyveket és kiadványokat, továbbá lektorként és korrektorként is dolgozik. Eddig két mesekönyve – a magyarul, szlovákul és németül is nagy sikereket elért Hétmesés könyv, Füzesi Zsuzsa rajzaival, illetve a Pilicke meséi Bálint Mariann illusztrációival – és egy önálló cikkgyűjteménye, Percek, évek, döntések címmel jelent meg, amelyet Soós Laca fotói illusztrálnak. A Szent Erzsébet főiskola óraadó tanára. 2016 óta a Csallóköz regionális hetilap főszerkesztője.