író, újságíró, szerkesztő
születés helye és dátuma: Dunaszerdahely, 1965. május 22.
lakhely: Pódatejed
Póda Erzsébet a pozsonyi Comenius Egyetem újságírói szakán végezte tanulmányait, majd újságíró-szerkesztőként kezdett dolgozni a Szabad Földműves szerkesztőségében. Ezután az Új Szó, majd az Új Nő, később a Katedra pedagógiai folyóirat szerkesztőjeként, a Vasárnap című hetilap valamint a Pátria rádió külsős munkatársaként tevékenykedett, illetve a saját maga által 2005-ben létrehozott netBarátnő webmagazint igazgatja a mai napig. Szerkesztett könyveket és kiadványokat, továbbá lektorként és korrektorként is dolgozik. Eddig három mesekönyve – a magyarul, szlovákul és németül is nagy sikereket elért Hétmesés könyv, Füzesi Zsuzsa rajzaival, a Pilicke meséi Bálint Mariann illusztrációival és a Cseperke című, Korsós Szabina rajzaival – és egy önálló cikkgyűjteménye, Percek, évek, döntések címmel jelent meg, amelyet Soós Laca fotói illusztrálnak. Óraadó tanári feladatokat is ellátott. 2016-től 2022-ig a Csallóköz regionális hetilap főszerkesztője volt. 2020 óta az Előretolt Helyőrség irodalmi melléklet szerkesztője. A Lilium Aurum munkatársa (szerkesztő-lektor-korrektor), és szabadúszó szerkesztőként is dolgozik.