Névadó ünnepség Szalkán

Névadó ünnepség Szalkán

Egyéb
HíreinkRendhagyó irodalomórával kezdődött a szalkai alapiskola névadó ünnepsége, a felső osztályos tanulók részére. Tóth László József Attila-díjas költő részvételével, aki Turczel Lajosról tartott egy rövid eszmecserét, majd pedig elmodta a tanulóknak, hogy Szalka a 19. században Csepreghy Ferenc íróval, költővel büszkélkedhetett, a 20. század pedig Turczel Lajost adta a községnek. Bízott benne, hogy a 21. század szalkai híressége ott ül az iskolapadban. A névadó ünnepség a helyi temetőben folytatódott, Turczel Lajos sírjánál, ahol Tóth László a Szlovákiai Magyar Írók Társasága nevében emlékezett a falu neves szülöttjére. A koszorúzás alatt a helyi diákkar előadásában hallható volt a helyi Vox Juvenilis énekkar saját szerzeménye, ami szintén a tanár úr életéről szólt. Az ünnepség az alapiskola és óvoda nagytermében folytatódott. Az intézmény igazgatója, Zalaba Zsófia elmondta, hogy kötelességüknek tartják megismertetni Turczel Lajos tartalmas…
Read More

Szociális Alap

Egyéb
2015. november 21-én, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának rendkívüli közgyűlésén határozat született arról, hogy a Társaság létrehozza a szociális támogatás intézményét. A szociális alap anyagi forrásait a befizetett tagdíjak, illetve egyéb e célra történő felajánlások fedezik. A közgyűlés a tagdíj összegét minimum 10 euróban határozta meg, így akinek lehetőse van rá, tagdíj címen magasabb összeggel járulhat hozzá az Alap anyagi fedezetéhez, valamint köszönettel vesszük a vállalkozók és mindazok anyagi falajánlását, akik szívükön viselik embertársaik problémáit. Támogatásban részesülhet az az SZMÍT-tag, aki egészségügyi vagy más szociális okokból rászorulttá válik. A kérvényt minden esetben írásban kell benyújtani az alábbi elérhetőség valamelyikén: Elektronikusan: szmit(kukac)szmit(pont)sk Postai úton: Spoločnosť maďarských spisovateľov na Slovensku Galantská cesta 658/2F 92901 Dunajská Streda Az SZMÍT választmánya által megválasztott szociális alapot működtető bizottság tagjai: Csanda Gábor Juhász Katalin A bizottsági…
Read More