Életének 87. évében elhunyt Koncsol László József Attila-díjas költő, irodalomkritikus, esszéíró, hely- és művelődéstörténész, műfordító, szerkesztő.
Koncsol László a keleti végeken, Deregnyőn született 1935-ben. Tanulmányait Sárospatakon és Komáromban végezte, majd a pozsonyi Comenius Egyetemen hallgatója volt magyar-szlovák szakon.
1954-től publikált; irodalomkritikusként az 1960–1980-as években volt aktív, azóta főleg helytörténeti tanulmányokat és könyveket írt, szerkesztett. A Csallóközi Kiskönyvtár sorozat elindítója és felelős szerkesztője volt. 2001 és 2003 között a Szlovákiai Magyar Írók Társasága elnökeként tevékenykedett.
Koncsol László végső búcsúztatása 2023. február 24-én, pénteken, 12.30 órakor lesz a komáromi református temetőben.
Nyugodjon békében!