
A Magyar Tudományos Akadémia 191. közgyűlése Simon
Attilát, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatóját az MTA külső
tagjává választotta.
Szakmai érdeklődésének középpontjában elsősorban
a szlovákiai magyarok két világháború közötti története áll. Kutatásai
során részletesen foglalkozott a szlovákiai magyarok első bécsi döntés
előtti magatartásával illetve a korabeli kormánypárti magyar politika
kérdésével, de a szlovákiai magyarok 1956 során tanúsított
magatartásával is. Több monográfia és kötet szerkesztője, összeállítója,
számos tanulmány és ismeretterjesztő írás szerzője. Több – részben
társszerzőkkel közösen írt – tankönyv szerzője. Alapító elnöke a
Történelemtanárok Társulásának, tagja az MTA Szlovákiai Magyar Akadémiai
Tanácsának.