Amerikai költészeti díjat kapott Pál Dániel Levente

Pál Dániel Levente megkapta az Amerikai Egyesült Államokban megjelenő MUSEPAPER című irodalmi lap költészeti díját.

Pál Dániel Levente “Tears are the Pus of the Soul” („A könny a lélek gennye”) című verse hozta el a MUEPAPER című amerikai irodalmi lap legutóbbi versenyén a díjat, költészet kategóriában. A vers korábbi változata megjelent a szerző Az Úr nyolcadik kerülete című kötetében (Athenaeum, Budapest, 2017), a novella angol fordítását Poleczky Adrienn és Dominic Ward készítette. A szerző később ezt a változatot írta át verssé, majd adta be az amerikai lap versenypályázatára.

A MUSEPAPER című lap (https://www.musepaper.org/) rendszeresen hirdet irodalmi pályázatokat próza, esszé és vers kategóriákban, hitvallásuk szerint az olyan szövegeket részesítik előnyben, amelyek ki mernek mozdulni a komfortzónából és feszegetik a határokat, ráébresztik az olvasót fontos társadalmi vagy emberi kérdésekre.

A negyed évszázada működő lap pályázataira több ezer pályamű szokott érkezni, a zsűri vakon dolgozik, név és más adatok nélkül kapja meg az irodalmi szövegeket, ilyen módon az irodalmi szöveg önmagáért áll ki, kerül kiválasztásra, kap díjat.

Pál Dániel Levente több mint két évtizede publikál verseket, novellákat és tanulmányokat, műveit lefordították már többek között angol, német, portugál, spanyol, olasz, román, szerb, arab, török, lengyel, kínai és thai nyelvekre. Legutóbbi magyar nyelvű kötete tavaly ősszel jelent meg, a Kalligram Kiadó gondozásában, címe: Családon belüli erő. A MUSEPAPER pályázatain ő az első, és ezidáig egyetlen magyar díjazott.

A „Tears are the Pus of the Soul” című díjazott vers itt olvasható:

https://www.musepaper.org/blog/tears-are-the-pus-of-the-soul-by-pal-daniel-levente