EH, Tollforgatók és gimnazisták

Az Előretolt Helyőrség Felvidék szakmai projektjének következő állomása a galántai Kodály Zoltán Gimnáziumban volt, ahol Gyurkovics Anikó író, a Tollforgatók Polgári Társulás elnöke találkozott a diákokkal.

Az egyik legérdekesebb EH bemutatóra került sor a galántai gimnáziumban, ahol szó esett az Előretolt Helyőrségről, az OPUS irodalmi folyóiratról, a Tollforgatók Polgári Társulás által elindított tehetségkutató és tehetséggondozó programról, amely a Grendel Lajos mentorprogram előszobája.

A diákok távolságtartása fokozatosan oldódott, egyre többen osztották meg olvasásélményüket. Nagyon sokszínű palettát állítottak fel könyvek terén, Lev Tolsztoj Anna Kareninájától a mai fiatalok közt oly népszerű manga-képregényekig.

A fiatalok lelkesen fogadták a kreatív írás tanfolyam lehetőségét, szívesen fejlődnének. A beszélgetés során megerősítést nyert a Tollforgatók Polgári Társulás küldetésévé vált tehetséggondozás létjogosultsága.  A diákok nyitottak voltak, a két kísérő tanárnő pedig aktív részese volt a bemutatónak.

A mai rendhagyó irodalomóra tanulsága, hogy a diáknak semmi másra nincs szüksége, mint figyelemre, érdeklődésre a saját világa iránt.