2023. augusztus 4-én elhunyt Ardamica Ferenc író, műfordító, újságíró.
Ardamica Ferenc Losoncon született 1941. november 30-án, különböző munkakörökben dolgozott, a hatvanas évek második felétől publikálta novelláit és publicisztikai írásait a szlovákiai magyar lapokban, Magyarországon a Palócföld folyóirat karolta fel. 1970-ben még kiadták első kötetét, ám a normalizáció időszaka alatt hallgatásra ítélte a rezsim. A rendszerváltás után számos novelláskötete, három fordításkötete, regénye, drámai művei, paródiái jelentek meg. Rádiójátékai a szlovák közszolgálati rádió Magyar adásában (ma Pátria) voltak hallhatók.
Ardamica szülővárosában tevékenyen részt vett a rendszerváltás eseményeiben, nem sokkal utána önállósította a helyi lapot, majd pedig alapító főszerkesztőként jegyezte a Nógrádi Szót, később szabadfoglalkozású íróként dolgozott. Három választási időszakban volt önkormányzati képviselő. Tagja volt a budapesti Magyar Írószövetségnek, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának, a Szlovákiai Műfordítók Társaságának, a Szlovák Újságírók Szindikátusának. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége 2006-ban Aranytollal tüntette ki. További díjai: a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának Nívódíja (1998), Losonc Város Díja (1998), Losonc Város Polgármesterének Díja (2001), A Besztercebányai Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Díja (2005), Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (2012).
Temetésére a losonci temetőben 2023. augusztus 10-én 14,00 órakor kerül sor.
2011-ben, Ardamica Ferenc 70. születésnapján Szászi Zoltán köszöntötte:
Hát ha hetven …
Tudod Feri, már megbocsáss, hogy csak így nevezlek,
nekem laudálás a dolgom, s mondom, hoppá,
de ezzel a hetvenkedéssel nálam nem mész sokra,
úgyse hiszem el, hát mondd, szerinted hihető?
Mint akit felemel a libegő, úgy suhantak el az évek,
ami nem jelent semmit, pláne nem hogy véget vess
írásnak s nekividd gondolataid a múlásnak,
inkább abban kéne gyönyörködni, mekkora ködnyi hegyekként
omlottak el buta rendszerek, azzal is, hogy tolladdal piszkáltad őket
kissé kaptál is orrodra, sebaj, csak majd húsz évig kellet várnod arra,
a Rokoncseléd után bekopogjanak a polcra Anyád udvarlói.
Jó mi? Már az is mily fura, hogy a szocializmus urai
mikbe bele nem zavartak.
Úgymint: kertészeti segédmunka, amíg két év után meg nem untad
s mentél zsákolónak, bele a porba, de aki tudja, honnan vétetett, nem gyárt felesleges elméletet abból, miként keressen kenyeret, fogja a zsákot, fordít, kötöz, s fejében közben vers jár, jó szöveg, hogy a sablonosság ne ölje meg.
Pénzügyis meg bérfejtő, szinte Rejtő Jenő figura, ki íróként beáll oda, s mégse vicc ez, ragad az emberre annyi kosz és szépség, nem álltál le kérdezve: miért így s miként ég el benned az ihlet.
Nem így lett, nem hunyt ki, maradt hűséggel, csempészve vonaton, a határon túlra szöveg, szalonna, meg vajas kenyér mellett nevelőapád szatyrában, míg téged a vámosok végigzsebeltek. Ellenőriztél minőséget, hogy a népnek a füleki biligyárból kivitt árúja hibátlan legyen, s hogy nem elég pokoli ez, még mélyebbre mentél.
Vexilla regis prodeunt inferni…
S meglibbennek a pokol királyának zászlai…
… hogy leseperjenek a patkányok s férgek világába, de az legalább kiszámítható,
nem úgy, mint a rágcsálónál alantasabb elvtársak piros telefonos irodáiban neked szegezett mocskos zsarolások.
Csak az a cián csak az ne lenne meg az egyéb idegmérgek mik ugyan csótánynak szánva voltak, de mégis úgy rakódtak beléd is mint cseppkövön a finomka rétegek.
Mit számít cián, kaja, pia vagy vitaminhiány,
hisz vasból vagyunk mi, nógrádi gömöri legények,
nem halkul el ajkunkon soha már, vad és harci ének,
s az Ipolyon lefolyt víz
ma már tengerig ért el,
ugyanúgy van ez mint az Érrel,
óceánig ha nem is jutottál, de lettél magyar mutáció a folyóról elnevezett lapban.
Nem így teljes ez nem ám,
várja tán az embert Tejszínhabos halál
amitől Piszokul felhergelve
Görbe tükör előtt sem kell szembepökni magát,
mert Kalandor születik, ha Szerelem nélkül te maradsz A hetedik.
Az akasztott ember kötele hozzon szerencsét,
vigasztalni tudjuk, ha Hedvig sír
s ennek micsoda aktualitását írta át a való a címlapokra, ha ezt tudtad volna,
nem hagytad volna Dögkeselyűk vijjogásától megijedni tieid,
hát elénekelheted, mint a régi nóta mondja
Nem loptam én életemben,
még egy sort se s az kegyetlen,
mily szűk marokkal mér olykor mégis a sors
Fortuna szaruja szarul van beállítva feléd.
Jólesik aranytoll, megyedíj,
most meg már a nyugdíj,
hát köszönet a régi írógépeknek,
az ihletnek,
múzsának,
asszonynak,
gyerekeknek,
hűséges kutyának,
ami úgy dörgölődött lábadhoz mint cica,
hogy ennyi adatott s legyen még,
még legyen sok év, s hetvenkedj vígan
Ardamica!