Augusztus 22-én ünnepélyes keretek között kiosztották a Pegazus Alkotópályázat díjait, Petőcz András Babérkoszorú- és József Attila-díjas költő, író, valamint Bolemant László Madách-nívódíjas költő részvételével, akik Gál Éva irodalomtörténész mellett a zsűri szerepét töltötték be. Mindannyian aktívan kiveszik részüket mentorként, gesztorként a sikeresen működő Grendel Lajos Mentorprogramban.



A líra kategóriában első helyezést ért el Kovács Balázs, másodikként Bock Erik végzett, a harmadik helyezettek pedig Szőcs László és Radványi Kristóf lettek. A próza kategória első helyezettje Durec Valéria lett, második Bakoš Virág Orsolya, a harmadik helyezettek pedig Balogh Ildikó és Darázs Balogh Katalin lettek.




Gál Éva sajnos nem tudott jelen lenni a díjátadó ünnepségen, de az elküldött értékelésében így nyilatkozott: “Szeretem a Pegazus pályázat bírálatát. Mindig nagy várakozással ülök neki a csupán jeligével ellátott írásművek olvasásának. Izgalommal tölt el, hogy egy alkotót támogathatok visszajelzéseimmel. És hát hajt a kíváncsiság is, hátha felfedezünk egy új csillagot a felvidéki magyar irodalom egén, aki zsenijével magával ragad mindnyájunkat. Szóval szeretem a Pegazus pályázatot.
Bíráló szempontjaim most is, mint a korábbi években nem nagyon változtak. Számomra a téma a meghatározó, annak kifejtésének mélyége, érzékletessé tétele. Magával tud-e ragadni, vagy csak álldogálok az alkotás „szélén”, és nem tud beszippantani magával. Úgy vélem ott valami nem stimmel. Valami hiányzik. Az olvasott pályaműveknél inkább a mesterségbeli fogások hiányoztak, a témák, felvetések izgalmasok voltak. Tehát tudták a pályázók miről akarnak írni, de az, hogyan tegyék ezt, még többük tollából hiányzott. “



