December 11-én baráti körben tartotta meg a Szlovákiai Magyar Írók Társasága a 60 éves Hizsnyai Zoltán költészetével foglalkozó szimpóziumát Dunaszerdahelyen. A József Attila-díjas költő munkásságát H. Nagy Péter, Z. Németh István, Barak László és Juhász Katalin méltatta. Tőzsér Árpád levélben küldte el gratulációját, amelyben többek között ezt írta:
“Kedves Zoli,
rég nem olvastam tőled új verset. S hiányzik. Legalábbis nekem. (Pardon: néhány hónapja olvastam egy új versedet az Irodalmi Szemlében, a beszédes Állóhullám címmel, de az szoliterségénél és jelentésénél fogva is a szabályt és a kövekezőkben kifejtetteket erősítő kivétel.) – A „hiányzik” szónál meg kell állnom egy pillanatra. Ízlelgetem a kifejezést: nem csak rosszalás van benne (mért nem írsz?), hanem elismerés is: ami ma hiányzik, az tegnap feltehetően olyan súlyosan létezett, hogy valamiféle sajátos receptorokat alakított ki bennem, olyanokat, amelyeket nem lehet más versekkel becsapni. Kérdés: milyen az a vers, amelynek hiányát ilyen speciális receptorok jelzik, hogyan lehetne e hiány esztétikai koordinátáit meghatározni? Röviden: mi hiányzik, amikor a Hizsnyai-vers hiányzik? Még rövideben és pontosabban: milyen az a vers, amilyet csak Te tudsz írni?
Mikor 1983-ban, tehát még bőven a csehszlovák pártállam idején, kb. fél százan, induló költők, írók Iródia néven zászlót bontottatok, könnyebb lett volna a dolgom: elég lett volna a zászlófeliratotokat leolvasnom. Mérget veszek rá ugyanis, bár nem voltam jelen az indulásotoknál, hogy az „iródia-irónia” program Tőled származik. Akkor elsősorban a Te verseidet jellemezte az irónia esztétikai imperatívusza, az ítéletmondásnak az a szókratészi paradoxona, mikor az állítás célja tulajdonképpen az állított dolog tagadása. Aztán később ez az irónia öniróniával és nyelvkritikával bővült, elannyira, hogy a 2001-ben megjelenő Bárka és ladik c. köteted már a társadalmi és egzisztenciális értékvesztésnek azt a tudatállapotát tükrözte, amelyben a beszélő nem csak az irónia távolságtartásával beszél valamiről, hanem maga is teljes létével és tudatával benne van, résztvesz a leírt és megítélt folyamatokban.”
