![Végső nyugalomra helyezték Duba Gyulát](https://szmit.hu/wp-content/uploads/2024/04/2024-04-12-Pozsony-kreamtorium-Duba-Gyula-ravatala-Foto-Gorfol-Jeno-Duba-Gy.-temetese-Pozsony-017-1-720x360.jpg)
Végső nyugalomra helyezték Duba Gyulát
Április 12-én, pénteken, a pozsonyi krematóriumban elbúcsúztattuk a 94. életévében elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas írót. A szertartáson a család nevében búcsúbeszédet mondott lánya, Marianna, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága nevében Nagy Erika, az SZMÍT titkára, aki egyben felolvasta hű barátjának, Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költőnek a nekrológját is. A Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozata képviseletében Vári Fábián László tagozatvezető búcsúbeszédét Tóth László József Attila-díjas költő olvasta fel. (Görföl Jenő felvételei) Duba Marianna Nagy Erika Tóth László "Érdekes, hogy nem emlékszem, mikor találkoztunk, ismerkedtünk meg személyesen is a most elhunyttal, csak azt tudom, hogy a Duba Gyula név számomra hosszú ideig pszeudonimnak tűnt: úgy gondoltam, egy idősebb, tapasztalt író ír ilyen álnéven. 1962-ben kerültem a Hét című képes hetilap szerkesztőségébe, ott találkozhattunk és barátkozhattunk össze, egy egész életre, mert a Hét után…